Ötödik fejezet

      Sam hatalmas fejfájásra ébredt. Az egyik szemét kinyitva rájött, hogy a pajta padlójára ájult, a szalma közé. Hideg volt. Egyik barátja sem vette a fáradtságot, hogy felszítsa a tüzet az éjszaka előtt. Úgy látszik, mindenki kiütötte magát.

      Rosszabb volt, hogy forgott vele a szoba. Felemelte a fejét, hogy kihúzzon egy szalmaszálat a szájából, és rettenetes fájdalmat érzett a halántékában. Furcsa helyzetben aludt, és ahogy a nyakát forgatta, fájdalmai voltak. Megdörzsölte a szemét, hogy kitisztuljon a tekintete, de nem lett jobb. Tényleg túlzásba esett tegnap este. Emlékezett a vízipipára. Aztán a sör, majd egy kis Southern Comfort likőr, majd még több sör. Akkor hányt. Aztán még néhány szippantás a vízipipából, hogy megkönnyebbüljön a gyomra. Aztán filmszakadás valamikor az éjszaka folyamán. Mikor vagy hol, erre nem igazán tudott visszaemlékezni.

      Éhes volt, de ugyanakkor hányingere is volt. Úgy érezte, mintha meg tudna enni egy rakás palacsintát vagy egy tucat tojást, de rögtön ki is adná magából miután befalta az egészet. De leginkább most megint hányni akart.

      Megpróbálta összerakni magában a tegnapi est részleteit. Emlékezett Caitlinre. Arra, hogy nem tudott neki megbocsátani. És ez nagyon felkavarta őt. Meg a felbukkanása a pajtában. Hogy úgy elintézte Jimbót. És a kutya. Mi a fene volt itt? Tényleg megtörtént mindez?

      Amikor felnézett, akkor látta meg a lyukat a pajta oldalában, amit a kutya teste tört ki. Érezte a beáramló hideg levegőt Akkor tehát ez tényleg megtörtént. Nem tudta mire vélni a dolgot. De ki volt Caitlinnel az a srác? Az a fickó pont olyan volt, mint egy középhátvéd az amerikai fociban. De olyan sápadt volt, mint a fal. Mintha a Mátrixból lépett volna elő. Igazából meg sem tudta volna mondani, hogy hány éves volt. A legfurcsább dolog mégis az volt, hogy valahonnan ismerős volt a számára.

      Körülnézett a pajtában. A haverjai a legkülönfélébb helyekre ájultak be, legtöbbjük horkolva aludt. Felvette az óráját a padlóról, 11 órát mutatott. Már jó ideje alhattak.

      Átment a pajtán, és megragadott egy üveg vizet. Már éppen inni készült belőle, mikor meglátta, hogy tele van cigarettacsikkel. Letette és keresett egy másik üveget. A szeme sarkából meglátott a padlón félig teli vizeskancsót. Megragadta, és megitta majdnem a felét.

      Kicsit jobban lett tőle. De a torka még mindig száraz volt. Vett egy mély lélegzetet, és az egyik kezét a halántékára tette. A szoba még mindig forgott vele. Büdös volt itt bent. Ki kell, hogy menjen.

      Átvágott a szobán, és félretolta a pajta ajtaját. A hideg reggeli levegő felfrissítette. Az ég szerencsére felhős volt, de még mindig túl fényes ahhoz képest, hogy ő csak most jött ki a sötét pajtából. De közel sem olyan rossz, mint lehetett volna. Hunyorgott. Már megint esik a hó. Remek. Még több hó lesz.

      Sam szerette a havat. Különösen akkor, amikor esett, mert akkor nem kellett iskolába mennie. Emlékezett, hogy Caitlinnel mindig felmentek a domb tetejére, és egy fél napot végigszánkáztak.

      Bár mostanában legtöbbször lógott az iskolából, így most nem igazán volt különbség. Az iskola csak púp volt a hátán.

      Benyúlt a zsebébe, és előhúzott egy gyűrött csomag cigarettát. Betett egy szálat a szájába, és rágyújtott.

      Tudta, hogy nem kellene cigarettáznia, de minden haverja dohányzott, ezért folyamatosan nyomás alatt volt. Végül azt mondta, miért is ne? Így hát rászokott néhány héttel ezelőtt. Pedig nem kellett volna. Azóta sokkal többet köhög, és már a mellkasa is fáj. Tudja, hogy ez meg fogja ölni. De egyébként sosem gondolta volna, hogy sokáig fog élni. De nem érdekelte. Valahol, a lelke mélyén, azt sem hitte, hogy a 20-at betölti.

      Most, hogy a feje kezdett kitisztulni, újra visszagondolt a tegnapra. Caitlin. Rosszul érezte magát miatta. Igazán rosszul. Szerette őt. De tényleg. Azért jött el idáig, hogy újra lássa őt. Miért kérdezte az apjáról? Vajon csak képzelte ezt?

      Nem tudta elhinni, hogy itt volt. Az anyjuk biztosan kiakadt, hogy Caitlin is eljött. Az tuti. Fogadni mert, hogy még most is ki van borulva. Valószínűleg megpróbál utánuk jönni. Aztán lehet, hogy mégsem. De kit érdekel? Túl sokszor költöztek már.

      De Caitlin, az más. Nem kellett volna, hogy így bánjon vele. Szebben kellett volna beszélnie a nővérével. Csak nagyon be volt állva a fűtől. Még mindig rosszul érezte magát. Sejtette, hogy egy része azt akarta, hogy a dolgok megint normálisak legyenek, bármit is jelentsen ez. És a testvére volt a legjobb ok, hogy újra normális legyen.

      Miért jött vissza? Talán visszaköltözik Oakville-be? Az szuper lenne. Talán együtt tudtak találni egy helyet. Igen, minél többet gondolkodott ezen Sam, annál jobban tetszett neki az ötlet. Beszélni akart vele.

      Elővette a mobilját, és látta, hogy a led vörösen villog. Rányomott az ikonra, és látta, hogy új üzenete van a Facebookon. Caitlintől. A régi pajtában van.

      Tökéletes. Oda kell mennie.

      *

      Sam leparkolt, és átsétált a birtokon a régi pajtába. Az „öreg pajta” – ahogy mindenki nevezte. Mindketten tudták, hogy ez mit jelent. Ez volt az a hely, ahova mindig jártak míg Oakville-ben éltek. Egy üres, eladó ház telkén állt hátul, mely házat már évek óta árulták. Túl sokat kértek érte. Amennyire tudták, még soha senki sem jött, hogy megnézze.

      És ott volt az ingatlan hátánál ez az igazán remek pajta, teljesen üresen. Sam fedezte fel az egyik nap, és megmutatta Caitlinnek. Egyikük sem látott bajt abban, hogy itt töltik az időt. Mindketten gyűlölték azt a kis lakókocsit, amelybe az anyjukkal voltak összezárva. Egyik éjszaka jó későig maradtak a pajtában, beszélgetve, és mályvacukrot pörkölve egy klassz kis kandallóban, és mindketten elaludtak. Ezt követően idejártak újra és újra, különösen akkor, amikor otthon bolondok háza volt. Legalább ők használták valamire az épületet. Néhány hónap múlva, már úgy érezték, hogy ez itt az ő helyük.

      Sam nagyokat lépdelve sétált át az ingatlanon, remélve, hogy mielőbb meglátja Caitlint. A feje már teljesen kitisztult, különösen a nagy Dunkin' Donuts kávé után, amit a kocsiban hajtott fel az úton. Tudta, nem kellene vezetnie 15 évesen. De volt még néhány éve ahhoz, hogy jogosítványt kapjon, és nem akart várni. Még soha nem kapták el. És tudott vezetni. Szóval, miért várt volna vele? A barátai kölcsönadták neki a kisteherautót, és ez épp megfelelt neki.

      Ahogy Sam közeledett a pajtához, hirtelen arra gondolt, hogy mi van, ha Caitlin haverja is ott lesz vele. Volt valami abban a srácban … amit nem tudott hová tenni. Nem tudta kitalálni, hogy mit keres Caitlinnel. Talán járnak? Caitlin mindig elmondott neki mindent. Hogy lehet, hogy még soha nem hallott róla ezelőtt?

      És miért kérdezett Caitlin hirtelen az apjáról? Sam dühös volt magára, mert éppenséggel volt egy híre, amit el akart neki mondani. A minap történt. Végre kapott választ az egyik Facebook üzenetére. Az apjuk volt. Tényleg. Azt mondta, hogy hiányoznak neki, és szeretné látni őket. Végre. Ennyi év után. Sam már válaszolt neki. Újra elkezdtek beszélgetni. És az apja látni akarta őt. Mindkettőjüket. Miért nem mondta már el neki? Nos, legalább most majd el tudja mondani.

      Ahogy Sam sétált az erősödő hóesésben, és hallotta a hó ropogását a csizmája alatt, újra boldognak érezte magát. Caitlinnel az oldalán, a dolgok talán még inkább visszakerülnek a normális kerékvágásba.