Finnugor népek. Nyelvek, migráció, vámhatóság. Andrey Tikhomirov
Читать онлайн книгу.
eredetileg Galich Merskynek hívták.
Merya kis településeken élt számos folyó és tavak partjainál, igyekezett nem menni messzire a sűrű erdőkbe. Elsősorban gyűjtéssel, vadászattal, halászattal és szarvasmarhatartással foglalkoztak. A régészek szerint a szlávok megjelenése előtt a mai Közép-Oroszországban a mezőgazdaság szinte hiányzott. Ez nem meglepő: a régiót sokáig kockázatos mezőgazdaság zónájaként tekintették. A kedvezőtlen éghajlati viszonyok miatt a helyi talaj gyakran nagyon gyenge termést eredményezett. Merya pogány maradt, a szent kövek kultusa széles körben elterjedt közöttük. Az egyik – a Kék Kő – megmaradt a Pleshcheyev-tó partján, Pereslavl-Zalessky közelében, és továbbra is a zarándokok imádata. A halott embereket nagy rituális tábortűznél égették el a folyók és tavak partján. A tudósok a Meria törzsi központját a Sarskoje ókori településnek tekinti, amely a Nero-tó déli partján, a Jaroslavl régióban a 7. század óta létezett, ahol a régészek sok ezüst érmét fedeztek fel Európából. A történetek továbbra is megvitatják, hogy mi történt a Sarskoje-erődítménnyel, hogy volt-e bármi köze a közeli Nagy Rostovhoz, amely a 9. században jelent meg. Zalesye szláv gyarmatosítása az első évezred végén kezdődött. Három hullámban haladt tovább. Először északnyugatról és nyugatról (a jelenlegi Veliky Novgorodból és Smolenszkból jöttek ide az Ilmen Szlovének és Krivichi). Aztán délről jött Vyatichi, északiak és Radimichi. És végül, már a régi orosz állam idején, a dél- és délnyugat-orosz lakosok tömeges migrációja megkezdődött a Volga-Oka területén. Kíváncsi, hogy gyakran megadták a született helyek nevét az itt épült új városoknak: a már említett Galichon kívül ezek Vladimir, Pereyaslavl, Peremyshl, Vyshgorod és még sokan mások. A régió szlávok általi gyarmatosítása annyira hatalmas volt, hogy még a mongolok elõtti idõszakban számszerû túlsúlyuk is megkérdőjelezhetetlenné vált. Mi történt a finn őslakos népességgel? Hová ment: megsemmisítették az idegenek, asszimilálták őket, vagy továbbmentek az erdőkbe? Nyilvánvalóan e terület szláv fejlődése alapvetően békés volt, ami nem zárja ki az egyes összecsapásokat és konfliktusokat. A régészeti adatok azt mutatják, hogy a szlávok és a finnok sokáig együtt vagy egymás mellett éltek. Például a Yaroslavl melletti Timerevsky településen (maga a város a boszorkány Jaroszlav herceg alapította egy kis finn település helyén) a tudósok szláv és merian, valamint skandináv temetkezéseket találtak. Az utóbbi vonatkozásában ez nem meglepő – a vikingek sokáig uralták ezt a régiót. Nyilvánvalóan a finn törzsek által a Zalesia nagyon gyenge népessége miatt, a szlávok általi gyarmatosítás kezdetén, később teljesen eltűntek az újonnan érkezők körében.
Az ilyen gyors asszimilációnak nem szabad meglepnie: amellett, hogy sokkal több szláv volt, magasabb szintű társadalmi-politikai fejlődésük volt, mint a bennszülötteknél. Például Vaszilij Klyucsijev történész azt írta, hogy a vad finn törzsek «nem tartottak veche-találkozókat», ami jellemző a kijevi, csernigovi, vagy Rostov és Suzdal lakosainak. Zalesye fejlesztése során a szláv gyarmatosítók elsősorban nem a szabad területeken, hanem a helyi finn lakosság által már kifejlesztett területeken telepedtek le. Talán éppen ezért a Meria egy része, amely már régóta a Volga és az Oka összefolyásában élt, tovább ment a Volga régió áthatolhatatlan erdőibe. Egyes tudósok azonosítják ezeket az embereket a modern marival vagy akár a mordoviakkal (Erzya és Moksha). Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Meria még mindig lenyűgöző örökséget hagyott a mi nyelvünkön. Például csak a keleti szlávok rendelkeznek birtoklásos lexikális «nekem» jellemzőjével a finnugor nyelvekre. És valóban egy lengyel, cseh vagy horvát ilyen esetben azt mondja: «Van.» A mériai nyelv befolyása magyarázza a férfias főnevek kimondásának sajátosságát is, ahol a genitív esetben az általános szláv formával együtt -u, -th (sok ember, teát tegyen) egy tipikus finn változat, -a, -i (sok ember, teát tegyen). Ezen elmélet támogatói sok orosz nyelvjárási szót származnak a finn nyelvekbõl.
Nehéz megítélni, hogy ez igaz – a meri nyelv nem maradt fenn a mai napig, és nem hagyott megbízható írásos forrásokat. Nem volt lehetséges visszhangjait megtalálni az orosz nyelv helyi nyelvjárásaiban, és néhány rajongó kísérlete a tudományos értelemben vett Meryi lexikális rendszer helyreállítása vagy felépítése kétségesnek tűnik. A Meria és más finn nyelvű népeknek az orosz nép etnogenezisében való részvételének kérdése továbbra is vitatható. Az orosz folklórban nincs nyilvánvaló és határozott visszhang a finn törzsekkel való kapcsolattartáshoz, akik ezen a területen éltek a szlávok érkezése előtt. Valószínűleg ez ismét megerősíti a lehetséges asszimiláció gyors és természetes jellegét… Az utóbbi években azonban a mériai etnofuturizmus mozgalma gyorsan fejlődik Oroszországban, és észrevehetően növekszik az érdeklődés a finnugor népek története iránt. Ez az egyéni rajongók azon vágyában is nyilvánul meg, hogy bizonyítani tudja, hogy a mériaiak hozzájárulása az orosz nép kialakulásához sokkal jelentõsebb volt, mint azt általában vélekednek. Vannak, akik még megpróbálnak új szub-etnikai identitásokat felépíteni (például a Jaroslavl térség katskárjai), és bebizonyítják, hogy ők a szitskarokkal és a mologzhaniaiakkal a mériai nép egyetlen közvetlen leszármazottai maradtak. Mindenesetre, az orosz történelem hajnalán, Merya befolyása országunk további fejlődésére nagyon észrevehető volt. A modern régész, Andrej Leontyev úgy véli, hogy ennek a kicsi finn népnek a története lényegében Északkelet-Oroszország őskorává vált: «A Mária korszakában uralkodó településföldrajz, az egyes régiók külső és belső kapcsolatai nagymértékben meghatározták a Rostov Hercegség eredeti területének és központjainak kialakulásának sajátosságait.» Ezt követően a Rostovi Hercegséget átalakították Rostov-Suzdal földterületre (Suzdal-Vladimir Vladimir), amely Moszkva Nagyhercegség és az orosz állam előfutára lett. Az orosz nép szláv eredetű tudatlan tagadóinak a következőkre kell emlékezniük. Az etnikai identitást elsősorban nem a genetikusok és antropológusok határozzák meg haplocsoportjaikkal és koponyáikkal, hanem az a nemzeti kultúra és nyelv, amellyel az emberek magukhoz kapcsolódnak. A történelem számos példát ismeri, amikor teljesen különböző etnikai csoportok vették részt nagy nagy népek alakításában. A figyelemre méltó orosz író, Konstantin Ushinsky (egyébként Kijevbe temették) már a 19. században bölcsen megjegyezte, hogy «a finn törzs… ez egy olyan cement, amelyre az összes új északi, európai állam került, és ez még inkább Oroszországra vonatkozik.. A svédek, a dánok, az egész balti part menti övezet lakosai, oroszok – mind a finn törzsek néma eltűnésével kezdik a történelemüket. Úgy tűnik, hogy ők maguk őskori elemet alkotnak, és szétszórtan vannak egy sötétséggel, amely egy európai ember életét fedi le … «» Nem testvéreidek nekünk "https://news.mail.ru/society/32637205/".
Oroszország – finn Oroszországban (olvassa el «veneia»); Észt Oroszország (olvassa el a «venemaa», szó szerint «a hajók földjét»), látszólag a Wendsből, Wendsből – az ősi szláv törzsből; magyar Oroszországban (olvassa el az «orosorsag», szó szerint «rosov ország»). Hasonlítsa össze: «A» Rus «névről itt itt egy kalóz csapatról beszélünk, amelynek neve Rurik, néha véletlenszerűen mássalhangzó, és amely későbbi zavart. Tagok A.M. a «Dobrynya nyomában» könyvében azt írja: «A szokásos skandináv kalózokat Norman rootkars-ba vagy rutsmenami-ba hívták (szó szerint» evezős», vagyis» ushkuyniki»). Szomszédaik, a finnök körében a szó «Ruotsi» etnikai névvé vált, a «Kalóz ország» jelentéssel. Vessen egy pillantást a mai finn-orosz szótárra, és megtalálja benne Ruotsi országát. De ez nem feltétlenül Oroszország, hanem Svédország!»:
Oroszországban számos település (városok, falvak, falvak) viselik a nem szláv végződést (például