Az Urantia könyv. Urantia Foundation
Читать онлайн книгу.
(34.2) Az Atya örök és egyetemes személyisége elképesztően nagyszámú megnyilatkozásainak végtelensége ellenére ő korlátlanul tudatában van saját végtelenségének és örökkévalóságának egyaránt; hasonlóképpen teljes mértékben tisztában van a saját tökéletességével és hatalmával. Isteni mellérendeltjein kívül ő az egyetlen lény a világegyetemben, aki tökéletes, helyes és teljes képet tud alkotni saját magáról.
2:1.4 (34.3) Az Atya állandóan és biztosan kielégíti azt a saját maga iránti igény-különbözetet, mely önmaga időről időre való változásából ered a világmindenség különböző részeiben. A nagy Isten ismeri és megérti saját magát; minden elsődleges tökéletességi sajátosságának végtelenül tudatában van. Isten nem egy mindenségrendi baleset; és nem is egy világegyetemi kísérletező. A Világegyetem Egyeduralkodói kalandos vállalkozásba foghatnak; a Csillagvilági Atyák kísérletezhetnek; a csillagrendszerek vezetői e minőségükben kedvük szerint tevékenykedhetnek; de az Egyetemes Atya a kezdettől fogva szemléli a jövendőt, és az ő isteni terve és örök célja ténylegesen is átfogja és tartalmazza az alárendeltjeinek összes kísérletét és kalandját minden világon, csillagrendszerben és csillagvilágban, mely az ő hatalmas kiterjedésű világegyetem-összességében csak megtalálható.
2:1.5 (34.4) Isten számára nincs új dolog, és egyetlen mindenségrendi esemény sem okoz neki meglepetést; ő az örökkévalóság körében lakozik. Számára nincsenek napkelték és napnyugták. Isten számára nincs múlt, jelen és jövő; számára minden idő bármely adott pillanatban jelen van. Ő a nagy és egyetlen VAGYOK.
2:1.6 (34.5) Az Egyetemes Atya abszolút értelemben és korlátlanul is végtelen minden sajátosságában; és e tény, önmagában és önmagától, feltétel nélkül elválasztja őt attól, hogy bármiféle személyes kapcsolatot alakítson ki véges anyagi lényekkel és egyéb alacsonyrendű teremtett értelmekkel.
2:1.7 (34.6) Mindez az ő számos teremtményével való kapcsolat és viszony kialakítása érdekében olyan intézkedéseket tesz szükségessé, melyek elrendeltettek, először az Isten paradicsomi Fiainak személyiségeiben, akik bár isteniségükben tökéletesek, mégis gyakran osztoznak a bolygókon élő fajok húsvér természetében, egyikőtökké válva és veletek eggyé válva; így, mondhatni, Isten emberré válik, amint az Mihály alászállása során is történt, akit az Isten Fiának és az Ember Fiának egyaránt neveztek. Másodszor, itt vannak a Végtelen Szellem személyiségei, a szeráfi seregek különféle rendjeibe tartozók és egyéb mennyei értelmek, akik az alacsonyrendű anyagi lényekhez közel állnak és oly sokféleképpen segítik és szolgálják őket. Harmadszor pedig, itt vannak a személytelen Titkos Nevelők, a Gondolatigazítók, a nagy Istentől magától származó tényleges ajándékok, akiket azért adott, hogy az olyan teremtményekben lakozzanak, mint az urantiai emberek, akiket bejelentés és magyarázat nélkül küldött. Végtelen számban szállnak ők alá a dicső magasból abból a célból, hogy ékesítsék és jelenlétükkel töltsék el azon halandók szerény elméjét, akik az Isten-tudat képességével vagy annak lehetőségével rendelkeznek.
2:1.8 (35.1) Így és sok más módon, számotokra ismeretlen és a véges felfogóképességet teljesen meghaladó utakon szeretőn és önként mérsékli és módosítja, enyhíti és csökkenti a paradicsomi Atya az ő végtelenségét annak érdekében, hogy képes legyen a teremtmény-gyermekeinek véges elméjéhez közelebb kerülni. Az egyre kevésbé abszolút személyiség-megoszlások során keresztül a végtelen Atya így képes szoros kapcsolatot fenntartani az ő tágas világegyeteme számos részének különféle értelmeivel.
2:1.9 (35.2) Ő mindezt megcselekedte, most is így tesz és mindig is így fog tenni, anélkül, hogy ez bármiben is érvénytelenítené az ő végtelenségének, örökkévalóságának és elsődlegességének tényszerűségét és valóságát. És e dolgok tiszta igazságok, függetlenül az értelmezési nehézségektől, attól a rejtelemtől, mely ezeket körülveszi vagy attól, hogy mindezeket az olyan teremtmények, mint amelyek az Urantián lakoznak, nem képesek teljesen megérteni.
2:1.10 (35.3) Annak, hogy az Első Atya terveiben végtelen és céljaiban örökkévaló, eredendő következménye az, hogy egyetlen véges lény sem képes sohasem megragadni vagy megérteni ezen isteni terveket és célokat a maguk teljességében. A halandó ember előtt az Atya céljai kizárólag most és a jövőben, csak itt-ott derenghetnek fel, amint a teremtményi felemelkedési terv végrehajtásával összefüggésben a világegyetemi fejlődés egymást követő szintjein megnyilvánulnak. Az ember nem képes a végtelenség jelentőségét megítélni, viszont a végtelen Atya egészen bizonyosan teljes mértékben megérti és szeretőn átfogja az ő világegyetemi gyermekeinek teljes végességét.
2:1.11 (35.4) Az Atya nagyszámú, felsőbb paradicsomi lénnyel osztja meg isteniségét és örökkévalóságát, de kétségeink vannak afelől, hogy a végtelenségét és az abból következő elsődlegességét a paradicsomi Háromságban mellérendelt társai kivételével bármely lénnyel megosztja-e teljes mértékben. A személyiség végtelenségének szükségképp magába kell foglalnia a személyiség teljes végességét; ennélfogva annak a tanításnak az igazságát — szó szerinti igazságát — is, mely szerint „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”. Az Egyetemes Atya tiszta Istenségének szilánkja, mely a halandó emberben lakozik, maga is része az Első Nagy Forrás és Középpont, az Atyák Atyja végtelenségének.
2. Az Atya örök tökéletessége
2:2.1 (35.5) A régi prófétáitok még értették az Egyetemes Atya örök, kezdet és vég nélküli, körön visszatérő természetét. Isten szó szerint és örökmód jelen van a világegyetemek mindenségében. Teljes abszolút méltóságában és örök nagyságában lakozik a jelen pillanatban. „Az Atyának élete van önmagában, és e lét örök élet.” Az örök korszakok során mindig is az Atya az, aki „mindeneknek életet ad”. Végtelen tökéletesség van az isteni osztatlanságban. „Én vagyok az Úr; én meg nem változom.” A világegyetemek mindenségére vonatkozó ismereteinkből nem csak azt tudjuk, hogy ő a fények Atyja, hanem azt is, hogy a bolygóközi ügyeinek intézésében nála „nincs változás, vagy változásnak árnyéka”. Ő „megjelenti kezdettől fogva a véget”. Ő mondja: „Tanácsom megáll; véghez viszem minden akaratomat” „azon örök eleve-elvégezés szerint, melyet megcselekedtem a Fiamban.” Így tehát az Első Forrás és Középpont tervei és céljai olyanok, mint ő maga: örökkévalók, tökéletesek és mindörökre változhatatlanok.
2:2.2 (35.6) Az Atya rendeléseinek teljessége végleges, kiteljesedése tökéletes. „Valamit Isten cselekszik, az lesz örökké; ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni.” Az Egyetemes Atya nem bánkódik a saját eredeti bölcsesség- és tökéletesség-céljai miatt. Tervei megingathatatlanok, szándéka szilárd, cselekedetei pedig isteniek és biztosak. „Mert ezer esztendő annyi előtte, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel.” Az isteniség tökéletessége és az örökkévalóság mértéke örökké elérhetetlen marad a halandó ember korlátolt elméje számára.
2:2.3 (36.1) Egy változhatatlan Isten válaszai az ő örök céljának véghezvitele szempontjából úgy tűnhetnek, mint amelyek az ő teremtett értelmeinek változó magatartása és változó elméi szerint módosulnak; vagyis hogy láthatólag és a dolgok felszínén esetleg változnak; de a felszín alatt és az összes kifelé irányuló megnyilatkozáson belül mindig is jelen van az örökkévaló Isten változatlan célja, örökös terve.
2:2.4 (36.2) A világegyetemekben a tökéletesség szükségképpen