Az Urantia könyv. Urantia Foundation
Читать онлайн книгу.
csak viszonylagos, és amely környezet a jobb dolgok eltántoríthatatlan elérésére késztet.
3:5.12 (51.11) 7. Vajon a hűség — a legfelsőbb rendű kötelesség magunkénak tekintése — kívánatos? Akkor viszont az embernek az árulás és elpártolás lehetősége mellett kell előrehaladnia. Az állhatatosság értékét az elbukás benne foglalt veszélye jelenti.
3:5.13 (51.12) 8. Vajon a nagylelkűség — az önzetlenség szelleme — kívánatos? Akkor viszont a halandó embernek egy folyton és erőszakosan elismerést és tiszteletet követelő önnön valóval kell együtt élnie. Elhagyható sajátélet hiányában az ember nem lenne képes az isteni élet lendületes választására. Az ember sohasem számolhatna megmentő igazságossággal, ha nem létezne lappangó rossz, mely kiemeli és megkülönbözteti a jót azzal, hogy éles ellentétet képez vele.
3:5.14 (51.13) 9. Vajon a gyönyör — a boldogságból fakadó megelégedés — kívánatos? Akkor viszont az embernek olyan világban kell élnie, ahol a fájdalom választhatósága és a szenvedés valószínűsége mindig jelenlévő tapasztalási lehetőség.
3:5.15 (52.1) Szerte a világegyetemben minden egység úgy tekintendő, mint a teljesnek része. A rész túlélése az egészre előírt tervvel és céllal való együttműködéstől, az Atya isteni akaratának végrehajtására irányuló őszinte vágytól és tökéletes hajlandóságtól függ. A vétektől (a hibás ítéletalkotás lehetőségétől) mentes evolúciós világ a szabad értelemtől mentes világ lenne. A Havona világegyetemben milliárdnyi tökéletes világ van, rajtuk tökéletes lakosokkal, de a fejlődő embernek esendőnek kell lennie, ha szabaddá akar válni. A szabad és tapasztalatlan értelem sehogyan sem lehet egyből egyöntetűen bölcs. A hibás döntés (a rossz) lehetősége csak akkor válik bűnné, amikor az emberi akarat tudatosan befogad és magáévá tesz valamely szándékosan erkölcstelen ítéletet.
3:5.16 (52.2) Az igazság, szépség és jóság teljes körű megbecsülése az isteni világegyetem tökéletességében benne foglaltatik. A Havona világok lakosainak nincs szükségük a viszonylagos értékszintek jelentette lehetőségre a választás elősegítéséhez; az ilyen tökéletes lények képesek azonosítani és kiválasztani a jót minden olyan erkölcsi helyzet hiányában is, amelyek ennek éles ellentétét képeznék és a szándék megjelenését kikényszerítenék. De mindeme tökéletes lények, erkölcsös természetüknél és szellemi helyzetüknél fogva, valójában azok, amivé a létezés ténye őket teszi. A tapasztalás útján való előrelépést csakis a saját osztályukon belül érdemelték ki. A halandó ember még a felemelkedésre pályázó teremtmény besorolását is a saját hite és reménye révén érdemli ki. Minden isteni dolog, melyet az emberi elme megragad és amire az emberi lélek szert tesz, valójában tapasztalásban kibontakozó előrehaladás; ez személyes tapasztalási valóság és ennélfogva a Havona tévedhetetlen személyiségeinek eredendő jóságával és pártatlanságával szembeállítható különleges szerzemény.
3:5.17 (52.3) A Havona-teremtmények természetes módon, de nem emberi értelemben bátrak. Lényegükből fakadóan kedvesek és előzékenyek, de aligha önzetlenek emberi viszonylatban. Bíznak a kellemes jövőben, de nem úgy bizakodnak, ahogy azt a bizonytalan evolúciós szférák bizodalmas halandói a maguk árnyalt módján teszik. Hisznek a világegyetem egyensúlyában, de teljesen idegen tőlük az a megmentő hit, amellyel a halandó ember az állati szintről a Paradicsom kapuiig felkapaszkodik. Szeretik az igazságot, de nem tudnak semmit annak lélekmentő sajátságairól. Eszményelvűek, de már így születtek; teljesen tudatlanok a tekintetben, hogy mit jelent megélni az eszményelvűvé váláshoz vezető felpezsdítő választást. Elkötelezettek, de sohasem tapasztalták azt a borzongást, melyet az őszinte és értelmes állhatatosság jelent a vétségre való csábítás jelenlétében. Önzetlenek, de sohasem szereztek ilyen mérvű tapasztalatokat egy harcias sajátlényeg feletti fényes győzelem révén. Élvezik a gyönyört, de nem értik meg a gyönyör édességét a fájdalom lehetőségétől való megszabadulásban.
6. Az Atya elsősége
3:6.1 (52.4) Az isteni önzetlenséggel, a teljes nemeslelkűséggel az Egyetemes Atya hatáskörről mond le és hatalmat ruház át, de ő továbbra is elsődleges marad; kezében tartja a világegyetemi területekre érvényes körülmények hatalmas emelőrúdját; minden végső döntési jogkört fenntartott magának és örökkévaló céljával összefüggésben tévedhetetlenül és megkérdőjelezhetetlen hatáskörben gyakorolja mindenható vétójogát a kiterjedt, kavargó és örök-körforgó teremtésösszesség jóléte és rendeltetési célja felett.
3:6.2 (52.5) Az Isten fennhatósága korlátlan; ez az összes teremtésrész alapvető ténye. A világegyetem nem volt elkerülhetetlen szükségszerűség. A világegyetem nem baleset, és nem is magától létezik. A világegyetem teremtésmunka, és ennélfogva teljes mértékben tárgya a Teremtő akaratának. Az Isten akarata isteni igazság, élő szeretet; ennélfogva az evolúciós világegyetemek tökéletessé váló teremtésrészeit a jóság — az isteniséghez közeliség, valamint a lappangó rossz — az isteniségtől távoliság jellemzi.
3:6.3 (53.1) Minden vallásbölcselet előbb-utóbb eljut az egyesített világegyetemi irányítás, az Egyetlen Isten fogalmához. A világegyetemi okok nem lehetnek kevesebbek a világegyetemi hatásoknál. A világegyetemi életfolyamok és a mindenségrendi elme forrását mindezek megnyilvánulási szintjeinél feljebb kell keresni. Az emberi elme az alsóbb létszintekkel nem írható le következetesen. Az emberi elmét igazán megérteni csak a felsőbb rendű eszmék és célirányos akaratok valóságának felismerése révén lehet. Az ember mint erkölcsi lény nem megmagyarázható, hacsak nem fogadjuk el az Egyetemes Atya valóságát.
3:6.4 (53.2) A működéselvű világnézet bölcselője az állításában elutasítja egy egyetemes és független akarat eszméjét, éppen azt a független akaratot, amelynek a világegyetemi törvények kidolgozásában végzett tevékenysége előtt oly nagy áhítattal hódol. Akaratán kívül mily nagyban hódol e működéselvű világnézet híve a törvény-Teremtő előtt, amikor e törvényeket önműködőnek és magától értetődőnek veszi!
3:6.5 (53.3) Nagy baklövés emberszerűvé tenni Istent, az emberben lakozó Gondolatigazító fogalmának esetét kivéve, de még ez sem olyan ostoba dolog, mint az Első Nagy Forrás és Középpont eszméjét teljesen gépiesen értelmezni.
3:6.6 (53.4) Vajon szenved-e a paradicsomi Atya? Nem tudom. A Teremtő Fiak minden bizonnyal képesek szenvedni és néha szenvednek is, éppen úgy, mint a halandók. Az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem más értelemben szenved. Azt hiszem, hogy az Egyetemes Atya szenved, de nem értem, hogy miként; talán a személyiségkörön keresztül vagy talán a Gondolatigazítók és az ő örök természetéből eredő, egyéb alászállott adományok egyéniségén keresztül. Ő mondta azt a halandó fajokról, hogy „minden szenvedésetekben én is osztozom”. Ő megkérdőjelezhetetlenül megtapasztal egyfajta atyai, jóindulatú megértést; lehet, hogy igazán szenved is, de ennek természetét én nem értem.
3:6.7 (53.5) A világegyetemek mindenségének végtelen és örökkévaló Ura hatalom, forma, energia, folyamat, minta, elv, jelenlét és eszményített valóság. De ő ennél is több; ő személyes; önálló akarattal bír, tudatában van az isteniségének, végrehajtja egy alkotó elme parancsait, biztosítja egy örökkévaló cél elérését, és kinyilvánítja az Atya szeretetét és ragaszkodását az ő világegyetemi gyermekeinek. Az Atya mindeme személyesebb jegyei jobban megérthetők úgy, ha azokat Mihálynak, a ti Teremtő Fiútoknak az Urantián alászállásban eltöltött életében tanulmányozzátok.
3:6.8