Az Urantia könyv. Urantia Foundation

Читать онлайн книгу.

Az Urantia könyv - Urantia Foundation


Скачать книгу
(131.1) Az uverszai csillagászat-hallgatók azt figyelik meg, hogy a nagy világegyetemet csillag- és bolygóhalmazok sorozatának olyan ősei veszik körül, melyek az egymásra következő külső világegyetemekből álló egyközepű gyűrűkként teljesen körülölelik a jelenleg lakott teremtésrészt. Az uverszai fizikusok számításai szerint e külső, még felderítetlen vidékek energia- és anyagtartalma már most sokszorosan felülmúlja a hét felsőbb-világegyetemben meglévő teljes anyagtömeget és energiatartalmat. Tudomásunk szerint a mindenségrendi erőnek a külső térszintekben zajló átalakulása a paradicsomi erőszervezők működését jelzi. Tudjuk azt is, hogy mindezen erők az ősei a nagy világegyetemet jelenleg mozgásban tartó fizikai energiáknak. Az orvontoni erőtér-irányítóknak azonban semmi közük sincs e távoli teremtésrészekhez, és az ott jelenlévő energia-megnyilvánulásoknak sincs kapcsolatuk a szervezett és lakott teremtésrészek erőtér-köreivel.

      12:2.5 (131.2) Igen keveset tudunk a külső tér elképesztően nagy léptékű jelenségeinek horderejéről. A jövő még nagyobb teremtésének folyamata zajlik most. Megfigyelhetjük roppant terjedelmét, észlelhetjük kiterjedését és érzékelhetjük fenséges méreteit, de különben nem tudunk sokkal többet e teremtésrészekről, mint az urantiai csillagászok. Amennyire mi tudjuk, sem emberi rendű anyagi lények, sem angyalok, sem más szellemteremtmények nincsenek jelen a csillagködökből, napokból és bolygókból álló külső gyűrűben. E távoli terület kívül esik a felsőbb-világegyetemi kormányzatok fennhatóságán és igazgatásán.

      12:2.6 (131.3) Szerte az Orvontonban úgy gondolják, hogy egy újfajta teremtés van folyamatban, a világegyetemek valamely rendjének kell az összeálló Végleges Testület jövőbeni tevékenységei színterévé válnia; és ha a feltevéseink helyesek, akkor a vég nélküli jövő mindannyiotok számára ugyanazt a lenyűgöző látványt tartogatja, mint amelyet a vég nélküli múlt nyújtott őseiteknek és elődeiteknek.

      12:3.1 (131.4) Az erő-energia minden formájára — legyen az anyagi, elmei vagy szellemi — egyaránt hatnak azok a vonzások, azok az egyetemes jelenlétek, melyeket gravitációnak nevezünk. A személyiség szintén érzékeny a gravitációra — az Atya kizárólagos körére; bár e kör kizárólag az Atyához tartozik, azonban ő a többi körből sem marad ki; az Egyetemes Atya végtelen és ő a világmindenségben mind a négy abszolút-gravitációs körben hat:

      12:3.2 (131.5) 1. Az Egyetemes Atya személyiség-gravitációja.

      12:3.3 (131.6) 2. Az Örökkévaló Fiú szellem-gravitációja.

      12:3.4 (131.7) 3. Az Együttes Cselekvő elme-gravitációja.

      12:3.5 (131.8) 4. A Paradicsom Szigetének mindenségrendi gravitációja.

      12:3.6 (131.9) E négy kör nem kapcsolódik az alsó-paradicsomi erőközponthoz; ezek nem erő-, energia- vagy erőtér-körök. E körök abszolút jelenléti körök és Istenhez hasonlóan függetlenek az időtől és a tértől.

      12:3.7 (132.1) Ezzel kapcsolatban érdemes feljegyezni néhányat azok közül az uverszai megfigyelések közül, melyeket az elmúlt néhány ezer év során a gravitációkutatók testületei végeztek. E szakértői munkacsoport a világmindenség különböző gravitációs rendszereivel kapcsolatban az alábbi következtetésekre jutott:

      12:3.8 (132.2) 1. Fizikai gravitáció. A kutatók, miután közelítőleg kiszámították a nagy világegyetem teljes fizikai gravitációs képességét, aprólékos munkával összevetették ezt az eredményt a jelenleg működő teljes abszolút gravitációs jelenlét becsült értékével. E számítások szerint a nagy világegyetem teljes gravitációs hatása csak igen kis részét képezi a Paradicsom becsült gravitációs vonzásának, ha a számításokat a világegyetemi anyag alapvető fizikai egységeinek gravitációs válaszára alapozzuk. E kutatók arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy a központi világegyetem és az azt körülvevő hét felsőbb-világegyetem a Paradicsom abszolút-gravitációs vonzási tevékenységének jelenleg csupán mintegy öt százalékát köti le. Más szóval: a teljesség figyelembevételével elvégzett számítások szerint a Paradicsom Szigetének eleven mindenségrendi-gravitációs tevékenysége kilencvenöt százalékban a jelenlegi szervezett világegyetemek határain túl lévő anyagi rendszerek szabályozására fordítódik. E számítások mind az abszolút gravitációra vonatkoznak; az egyenes irányú gravitáció kölcsönhatás jellegű jelenség, mely csak a tényleges paradicsomi gravitáció ismerete alapján számítható ki.

      12:3.9 (132.3) 2. Szellemi gravitáció. E kutatók ugyanezzel az összehasonlító becslési és számszerűsítő eljárással meghatározták a szellem-gravitáció jelenlegi működésképességét és a Független Hírvivőkkel és más szellemszemélyiségekkel együttműködve megállapították a Második Forrás és Középpont hatásos szellem-gravitációjának összességét. Igen tanulságos megemlíteni, hogy az eredmények szerint a nagy világegyetemi szellem-gravitációs jelenlét tényleges és hatásos értéke nagyjából megegyezik azzal az értékkel, melyet a működő szellem-gravitáció jelenlegi teljes mértékének tartanak. Más szóval: a teljességi elmélet alapján elvégzett számítások szerint az Örökkévaló Fiú szellem-gravitációjának gyakorlatilag az egésze jelenleg működőként figyelhető meg a nagy világegyetemben. Ha ezek az eredmények megbízhatók, akkor feltételezhetjük, hogy a külső térben kialakuló világegyetemek jelenleg teljes egészében nem-szellemiek. Ha ez igaz, akkor elégséges magyarázatul szolgál arra, hogy a szellemmel felruházott lények miért tudnak oly keveset vagy egyáltalán semmit ezekről az óriási energia-megnyilvánulásokról azon kívül, hogy a jelenségek fizikai léte tényének tudatában vannak.

      12:3.10 (132.4) 3. Elme-gravitáció. Az összehasonlító számításokhoz használható ugyanezen alapelvek alkalmazásával vizsgálták e szakértők az elme-gravitáció létének és megnyilvánulásának kérdését. A becsült elme-egységet három anyagi és három szellemi elmefajta átlagolásával számították ki, bár az elme-gravitáció becsléséhez szükséges alapegység meghatározásánál zavaró tényezőnek bizonyult az erőtér-irányítók és segítőik elmefajtája. A teljességi elmélet alapján nem ütközött komoly nehézségekbe a Harmadik Forrás és Középpont elme-gravitációs működésképességének becslése. Noha az eredmények ezúttal nem olyan egyértelműek, mint a fizikai és a szellemi gravitáció esetében, azért viszonylag tanulságosak, sőt izgalmasak. E kutatók levezetése szerint az Együttes Cselekvő értelmi vonzására adott elme-gravitációs válasznak nagyjából a nyolcvanöt százaléka ered a ma létező nagy világegyetemben. Ez arra enged következtetni, hogy a külső tér teremtésrészeiben jelenleg zajló, megfigyelhető fizikai tevékenységekhez elmeműködés is kapcsolódhat. Bár ez a becslés valószínűleg igen messze van a pontos értéktől, elvileg egyezik azon meggyőződésünkkel, hogy jelenleg értelmes erőszervezők irányítják a világegyetemi evolúciót a nagy világegyetem mostani külső határain túli térszintekben. Akármilyen is a természete ennek a feltételezett értelemnek, nyilvánvalóan nem érzékeny a szellem-gravitációra.

      12:3.11 (133.1) Mindezek a számítások azonban a legjobb esetben is csak becslések, melyek feltételezett törvényszerűségek alapján készültek. Úgy gondoljuk, hogy eléggé megbízhatóak. Még ha tartózkodna is néhány szellemlény a külső térben, az együttes jelenlétük akkor sem módosítaná jelentősen e roppant nagy mennyiségeket figyelembe vevő számításokat.

      12:3.12 (133.2) A személyiség-gravitáció nem számítható ki. E kört felismerjük, de nem tudunk mérni rá érzékeny minőségi vagy mennyiségi valóságokat.


Скачать книгу