Nagy szaga van a pünkösdi rózsának,

      Hire van a vásárhelyi lányoknak;

      Annak határában nevelkedtem én,

      Szőke kis lány szeretője vagyok én.

      Szőke Tisza kicsapott az alföldre,

      Szőke kis lány sirdogál a szélibe.

      Szőke kis lány ne keseregj babádon,

      Még a madár sem marad meg egy ágon.

      Nem ám az a rózsa,

      Ki a kertbe nyilik;

      Hanem az a rózsa,

      Ki egymást szereti.

      Mink vagyunk a rózsák:

      Mink szeressük egymást,

      Szép piros hajnalban,

      Mögöleljük egymást.

      Nem anyától lettél,

      Rózsafán termettél,

      Piros pünkösd napján

      Hajnalban születtél.

      Orczáid rózsái

      Ha közel volnának,

      Égő szivem mellé

      Tüzném bokrétának.

      Nem átkozlak, nem szokásom,

      De sok sűrű sóhajtásom

      Felhat a magas egekre,

      Mind te felelsz meg ezekre!

      Nekem a legszebbik estve,

      Fekete szinre van festve;

      Komor felettem az ég is,

      Elhagyott a reménység is.

      A mi engem vidítana,

      Az élethez kedvet adna;

      Attól mind megvagyok fosztva,

      A jó mind másnak van osztva.

      Fel se venném, a mi nézi,

      Él az isten, elintézi,

      De hogy értem ő is érzi,

      Ez, a mi szivemet vérzi.

      Nem bánom, én kedves rózsám!

      Ha így is, ha úgy is,

      Ha szeretsz is, kedves rózsám!

      Ha nem is, ha nem is!

      Pedig a te kerted alatt

      Be sokszor rám viradt a nap,

      Apró fürtü gubád alatt,

      Be sokszor megcsókoltalak!

      Nem hiszed, hogy beteg vagyok,

      Majd elhiszed, ha meghalok.

      Nem jöttél el nézésemre,

      Jőjj el a temetésemre.

      Kisérj ki a sírhalomig,

      Az örök nyugodalomig;

      Tán még egy-két kapaföldet

      Megérdemlek, rózsám, tőled.

      Nem jöttem volna én ide,

      Csalogattak engem ide:

      Barna babám szemöldöke

      Csalogatott engem ide.

      Nem hittem én, de már hiszem;

      Hogy szerelem búra viszen,

      Búra viszen, búbánatra…

      Bár soh’se’ láttalak volna!

      Nem szeretek én már ezután,

      Megcsalt szőke, megcsalt barna lyány,

      Esküszöm a magas egekre,

      Szabad leszek, szabad, örökre!

      Eszem azt a barna szemedet,

      Ne csalogass vele engemet,

      Csalfa szemed, csalfa szived is,

      Csalfa vagy te, rózsám, magad is!

      Nem vagy lány nem vagy lány,

      Nem mersz csókot adni;

      Azt gondolod, rózsám,

      Nem t’om vissza adni?

      Vissza tudom adni.

      Meg is t’om köszönni;

      Páratlan csókodnak

      Párját tudom adni.

      Ne nézz reám, ne nevess!

      Mert megtudják, hogy szeretsz;

      Reám néztél, nevettél,

      Megtudták, hogy szerettél.

      Ne nézz reám, ne kaczagj,

      Mert a szivem meghasad;

      Reám néztél, kaczagtál,

      Nálam nélkül maradtál.

      Nincs édesebb mint a méz, mint a méz –

      Ki mit szeret arra néz, arra néz,

      Én egy kis lányt szeretek,

      Arra nézek, nevetek.

      De ő vissza nem nevet, nem nevet,

      Attól tartok nem szeret, nem szeret.

      Szembe rózsám, ha szeretsz,

      Ha nem szeretsz, elmehetsz!

      Nincsen apám, nincsen anyám,

      Az isten is haragszik rám;

      Árva vagyok mint a gólya,

      Kinek nincsen pártfogója.

      Ej, be szépen harangoznak

      Az én kedves galambomnak!

      Most viszik a temetőbe,

      El sem bucsuzhattam tőle.

      Anyám, anyám, kedves anyám,

      Kedves fölnevelő dajkám,

      Bárcsak engem kis koromba

      Zártál volna koporsóba!

      Nincsen