Mert lakodalomban étel kivántatik,

      Ital is melléje nagy bőven adatik.

      De kegyelmeteknél semmi sem láttatik,

      A semmiből pedig senki sem ehetik.

      De azok kik nekem könyörögni fognak,

      Egy két darab hurkát tudom, hogy kaphatnak;

      Kalácsot, pecsenyét tányérra rakhatnak,

      Tányéron a késsel eldarabolhatnak.

      Kik pedig most nekem kedvemet keresik,

      Egy csútora borral torkuk enyhíthetik,

      A mellytől jó kedvök nekik érkezhetik,

      És igy kérésemet beteljesíthetik.

      Mert a Repczét Győrig én jól megvadásztam,

      A csepregi erdőt Tömördig halásztam,

      Az acsádit pedig keresztül járkáltam,

      Mellybül fáradságom hasznát majd megmondom.

      Azután hogy mentem Meszlen tájékára,

      Egy nagy vadat fogtam vendégim számára,

      A mellynek hat legény haza hozására

      Kivántatott, hogy behozzák a konyhára.

      Vaj ki jó tyúkhússal fűszerszámos leve,

      Eczettel, bocsporral szárnyainak vége,

      A kik kóstolták már jól tudják, mi íze.

      A nagyobb tagjai mind megnyúzattattak,

      Vastagabb részei nyársra huzattattak,

      Már ott kin forgatják, meg is pirították,

      Nagy munkával lett meg, mindenek tudhatják.

      Jó étket főzettem abból a szakácscsal,

      Tálat is szövettem a sági takácscsal,

      A ki nem ehetik, üssük a korbácscsal,

      Felhordom, csak tessék, villával, kanállal.

      Gazdagon főzettem, csak hozza mindenik,

      Vőlegény csörgére, majd mindjárt megölik,

      Meg is nyúzták immár a tyuk monyát félig,

      Megsült a kakuk is, csak a körme fémlik.

      Nálunk ugrándozik sülve, hat nagy ökör;

      Annyi a sok sült tök, beérné vele Győr,

      Van harminczhat malacz, most fogta a vastőr,

      Sülve, töltve, főve leszen húsz ökörbőr.

      Borjúbőgés sülve, pallérozott lencse,

      De mig több is leszen, most nyög a kemencze,

      – — örülj már Tót Bencze,

      Majd azt is megölik, jó hogy itt nincs pincze.

      Czitromos czibere, tormás étel vagyon,

      Egy megdöglött tyúkot heten vertünk agyon,

      Ki borhoz nem szokott, vizünk jó, fris vagyon,

      Ki jól iszik benne, ballaghat a fagyon.

      Zsákban hordjuk a sört, rostában a jó bort,

      Tudom, ki itt leszen, nem veszti el a sort,

      Megigyuk ma, ha lesz, a lakodalmi tort.

      Én vizen, szárazon járó szegény legény vagyok,

      Hivatalom szerint mindennel jót tenni akarok.

      Engedelmet kérek, mindjárt hozzá fogok,

      Kötelességemben eljárni akarok.

      Megbocsássanak, ha eleget nem teszek,

      Jó kivánságomnak, ámbár rajta leszek.

      De jól van a dolog, már mindenek készek,

      Igy tudom, mindennek majd kedvében lészek.

      A módot, a dolgot ha el nem találom,

      Vétekül ne légyen; már csak megpróbálom,

      Násznagy uram nekem feleletet adjon:

      Hogy véghez vihessem, a mi akaratom.

      No hát násznagy uram, ad-e engedelmet,

      Hogy immár felhordjam elhült étkeimet?

      És megelégítsem szép sereg népemet,

      A kik immár itten letelepedtenek?

      Mert ha nem adatik ez a szabadságom,

      Minden ételemet a szomszédba hordom,

      Örömmel veszik ott, azt is már jól tudom,

      De kegyelmeteknek örömestebb adom.

      Az atya ur isten áldjon meg már minket,

      A szent lélek isten szenteljen meg minket,

      A fiú ur isten szaporítsa eledelünket.