Népdalok és mondák (1. kötet). Erdélyi János

Читать онлайн книгу.

Népdalok és mondák (1. kötet) - Erdélyi János


Скачать книгу
mai nap már magamat neked áldozom.

      Irjad el be vig szivedben, a mit most mondok,

      Mert nagy drága kincset most te nálad én hagyok,

      Kiről neked jövendőre nagy sokat szólok.

      Legyen nálad én zálogom, mint egy rejtett kincs;

      A te két szép szemeiddel gyakran rám tekints,

      Intésemtől engem mindenkoron megemlits.

      Akár én hol járjak, keljek e világ szerint,

      Noha bátor távul legyek szerelmem szerint,

      Vig szivemben nálad vagyok szerelmem szerint.

* * *

      A virág igy szól viszontag szeretőjének:

      Kikről mostan neveztetett e kisded ének,

      Mert ők ketten isten szerint igy beszélének.

Menyasszony

      Nálam kedves és szerelmes a te beszéded,

      Drágalátos, tisztességes minden intésed,

      Hűv szivemben helyheztetem, mint drága kincset.

      Nem akarom megbántanom te vig kedvedet,

      A miben megismerhetem te erkölcsedet,

      Ahhoz szabom én elmémet és életemet.

      Az ur isten minket együtt soká éltessen,

      Minden nemü sok gonosztól megoltalmazzon,

      Házasságnak gyümölcsével meglátogasson.

      A szent lélek adjon nekem ollyan malasztot,

      Hogy tehessek kegyelmednek olly szolgálatot,

      Kivel kivess vig szivedből minden bánatot.

      Mennyből legyen mindenemben nagy segedelem,

      Hogy lehessen kedves nálad az én erkölcsem,

      Mindenekben engedelmes az én beszédem.

      Bátorítsa én elmémet az istennek malasztja,

      Hogy lehessek bánatodnak vigasztalója,

      Szükségednek segítője, jó társ gyámola.

      Oh melly szivem szerint kérem a nagy ur istent,

      Hogy éltesse együtt velem te kegyelmedet,

      Elérhessem mindenekben te erkölcsedet.

      Kegyelmednek ajánlom hát e nap magamat,

      Szüleidnek holtig való szolgálatomat,

      Tanitsanak és viseljék minden gondomat.

      169

      Farsangban kell vigadni,

      Örömjelt kell adni,

      Nem kell busulni,

      Sem könyvből tanulni.

      Hanem vidulni,

      Énekre indulni.

      A kinek van jó kedve,

      Jól van nevekedve,

      Beszél vig szóval,

      Jár teli kancsóval,

      Vörös gyurkóval,

      És meleg fánkkal.

      A kinek ma kedve nincs,

      Annak csöpp esze sincs;

      Meghült a vére.

      Menjen csak izére,

      Maga helyére,

      Meleg kemenczére.

      Gondot ma le kell tenni,

      A fánkot kell enni.

      Mikor azt falom,

      Nagy hasznát találom,

      Mert tapasztalom,

      Hogy tőle van álom.

      Mostan a bor ollyan kincs,

      Mellynél semmi jobb nincs.

      Az ő jósága,

      Eszünk okossága,

      Ifjak vigsága,

      Vének orvossága.

      A ki a jó borral él,

      Betegségtől nem fél.

      Tréfál, mint pulya,

      Nincsen semmi búja;

      E nótát fújja:

      Haja, heje, huja!

      170

      Jó napot, vitézek! ide hallgassatok.

      Ha tormás csukával engem jól tartotok,

      A szűröm ujjából majd nektek papolok,

      Ha penészes garast nekem bőven hánytok.

      Csitt, patt! minden ember szónak békét hagyjon,

      Ha van jó gazdasszony, a konyhához lásson;

      Uri magam alá gazda hintót adjon,

      Hogy az utczára is gyalog ne fáradjon.

      Eljártam, kerültem széles e világot,

      Helikon hegyéről néztem az országot,

      Hogy miként kaphatnék egy kis uraságot,

      Mendikások között kalefaktorságot.

      Eljártam Ázsiát, nagy Branderburgiát,

      Hétszer absolváltam a filosofiát,

      És olly nagyon tudtam a napoknak számát,

      Hogy más mondotta meg a karácson napját.

      Édes jó asszonyom, mit nevetsz szemembe,

      Tán belé szerettél uri személyembe?

      Hidd el, hogy nem juthatsz addig szerelmembe,

      Mig vagy harmincz garast nem nyujtasz kezembe.

      Ama régi mezőn mikoron bujdostam,

      Tyukok, disznók között hogy sokat koplaltam,

      Sokszor himlőhelyes bőrömet megnyúztam,

      Kancza bocskoromat sokszor nyársra huztam.

      A disznóugatást majd két nap kergettem,

      A nyulfekvést gyakran agyon is ütöttem,

      A veréb árnyékát halálra üldöztem,

      Vén fa csikorgását sokszor fel is szedtem.

      Mikor a császárral én ebédet ettem,

      Hires nevezetes étket készitettem;

      Még a tört lencsét is a kucsmámmal szedtem,

      A csíkmakkot pedig tarsóra töltöttem.

      Az első tál étel volt bagolynyerités,

      A második pedig üres szekérzörgés;

      Harmadik tál étel volt kemenczenyögés,

      Utójára sülve volt fecsketej-evés.

      Mikoron a császár asztaltól felugra,

      Egy nagy bolond tallért nyoma a markomba,

      Kitől az erszényem megkócsagósoda,

      Ugy ugrándozék, mint egy nagy bolond bika.

      Római ur vagyok, elég van tallérom,

      Rubintom annyi van, a gatyám sem birom.

      Uri


Скачать книгу