Minek sirsz, kedvesem, bájoló angyalkám!

      Minek panaszkodol kincsem, ó Lórikám!

      Tán, hogy elhagytalak,

      Méreggel csaltalak,

      Ne gondold azt.

      Minek mondottad azt, hogy engem szerettél,

      Engem mindeneknél leginkább kedveltél.

      Papi rendbe léptél,

      Engem kinevettél,

      Rabbá tettél.

      Ki ne szomorkodnék éretted, oh édes!

      Minden szavaidat hallani keserves,

      Könyes bús szivemre,

      Több ismeretedre,

      Mind halálig.

      Mivelhogy társamnak meg nem kaphattalak,

      Nyoszolyó lányomnak én téged választlak.

      Köss koszorút mostan,

      Imádkozzál ottan,

      Az oltárnál.

      Térdepelj közelebb, az isten áldását

      Hadd adhassam reád, ugy mint áldomását.

      Több szerencsét keress,

      Papokat ne szeress,

      Élj boldogul.

      Megteszem kinok közt, ámbár nem szivesen,

      Csak hogy utolszor is áldásod vehessem.

      Én rólam szegényről,

      Szeretett hivedről,

      Emlékezzél.

      Ki fog már ezután engem vigasztalni,

      Egyéb mint zöld erdő, hol fogok sétálni.

      Egyedűl én árván,

      Az istent imádván

      Te éretted.

      Add reám csókodat, el kell már bucsúznom,

      Tőled, szép angyalkám, el kell már indulnom.

      Keress egy hivebbet,

      Kivel szerelmedet

      Feloszthatod!

      Hol jártál violám, illyen korán?

      Látom a czipődet, harmatos már.

      Rózsás kertben jártam,

      Violát vizsgáltam.

      Kedves rózsám!

      Hoztál-e violát a számomra?

      Kit felteszek holnap kalapomra?

      A mellyről megtudják,

      Hogy szeretjük egymást,

      Kedves rózsám!

      Bocsáss be, galambom, egy két szóra,

      Mert ime már eljött az az óra,

      Mellyben bucsuzásom,

      Lészen elválásom,

      Kedves rózsám!

      Te is tégy érettem hív fogadást,

      Hogy én rajtam kivűl nem szeretsz mást.

      Jártadban, keltedben,

      Teljes életedben,

      Kedves rózsám!

      Szivemnek, violám, az lesz nehéz,

      Hogy te ékes szemed reám nem néz,

      Mert már tőlem elválsz,

      Engemet árván hagysz,

      Kedves rózsám!

      Szivemet szivednek most ajánlom,

      Ihol a jobb kezemet beadom,

      Hogy visszajöttömbe

      Legyek szerelmedbe,

      Kedves rózsám!

      Áldjon meg az isten, kedves rózsám,

      Látom, igaz szivvel voltál hozzám.

      Köszönöm hivséged,

      Hozzám szivességed,

      Kedves rózsám!

      Vajjon, mit irjak rózsámnak,

      Legkedvesebb violámnak?

      Reszket kezem, alig irok,

      Hogy nem látlak, azért sirok.

      Gyakran nézek házad felé,

      Mind reggel, mind este felé;

      Kikönyöklök az ablakon,

      Még sem láthatlak, galambom!

      Vajjon mit irjak rózsámnak, jaj!

      Vajjon mit irjak rózsámnak, jaj!

      Legkedvesebb violámnak jaj, jaj, jaj!

      Reszket kezem, nem irhatok, jaj!

      Reszket kezem, nem irhatok, jaj!

      Fáj a szívem, nem szólhatok, jaj, jaj, jaj!

      Hozd ki rózsám, kantáromat, jaj!

      Hozd ki rózsám, kantáromat, jaj!

      Kantározd meg a lovamat, jaj, jaj, jaj!

      Látod rózsám, hogy nyergelek, jaj!

      Látod rózsám, hogy nyergelek, jaj!

      Még sem hiszed, hogy elmegyek, jaj, jaj, jaj!

      Lovam lába indulóban, jaj!

      Lovam lába indulóban, jaj!

      Magam szája bucsuzóban, jaj, jaj, jaj!

      Nézz utánam keservesen, jaj!

      Nézz utánam keservesen, jaj!

      Látsz-e többé vagy soha sem, jaj, jaj, jaj!

      Ha meg nem látsz az életben, jaj!

      Ha meg nem látsz az életben, jaj!

      Meglátsz a magas egekben, jaj, jaj, jaj!

      Én csak szenvedek, és nem tudom mért?

      Holtig epedek hűségemért.

      Nem is ugy érteném,

      Ha kedvem érzeném.

      De látják az egek,

      A felsőbb seregek,

      Igazságom,

      I, i, i, i, i, igazságom.

      Oh nyisd meg, angyalom, szived titkát,

      Haragodnak, kérlek, mondd meg okát.

      Mert, hogyha vétettem,

      Kedvedet vesztettem:

      Oh