Bucsúznak szavaim

      Te tőled, galambom!

      Indulnak lábaim,

      Megjött elválásom.

      Könyeznek szemeim,

      Örömem elveszett,

      Reszketnek ajakim,

      Oh szomorú eset!

      Töröld le, galambom,

      Sürű könyeidet,

      Hogy meg ne emészsze

      Szőke két szemedet.

      Minden pillantásban

      Rólam emlékezzél,

      Lángoló szivemről

      El ne felejtkezzél.

      Köszönetet szólok

      Hív szivességedért,

      Miglen sirba szállok,

      Égek jó szivedért.

      Irva vagy, galambom,

      Örökre szivemben,

      Valamig piros vér

      Folydogál eremben.

      Utójára kérlek,

      Rólam ne felejtkezz,

      Hogy együtt vigadjunk,

      Szüntelen ügyekezz.

      Csak egy pár csókot adj

      Uti költségemre,

      Ha isten visszahoz,

      Százat adok érte.

      Azt gondolom, eső esik,

      Pedig a szemem könyezik.

      A szeretőm halva fekszik,

      Holnap délre eltemetik.

      Bár csak addig ki ne vinnék,

      Mig én innen oda mennék,

      Koporsójára borúlnék,

      Jaj be keservesen sirnék.

      Sem eső nem esik,

      Sem felhő nem látszik,

      Mégis az én bundám

      Két oldalról ázik.

      De hogy is ne áznék,

      Mikor mindig sirok,

      Bánatim árjával

      Már többé nem birok.

      Sir az egyik szemem,

      A másik könyezik.

      Sirjon mind a kettő,

      Mint a sebes eső.

      Lehajtom fejemet,

      Rózsám, a válladra,

      Hullatom könyemet

      Hószinű nyakadra.

      Záporeső után

      Eszterhaj megcsordul,

      Talán még idővel

      Szived hozzám fordul.

      Te tettél fogadást

      Én előttem nem más,

      Hogy soha sem szeretsz

      Én kivülöttem mást.

      Hamis lelkü voltál,

      Engemet megcsaltál,

      Egy csókért, kettőért

      Máshoz folyamodtál.

      Azzal ne dicsekedj,

      Ha megvetettél is:

      Parancsol az isten

      Talán még nekem is.

      Találsz, rózsám, találsz

      Szebbet, gazdagabbat.

      De soha nem találsz

      Nálam igazabbat.

      Azzal ne dicsekedj,

      Hogy engem megcsaltál,

      Nem én vagyok első,

      A kivel igy bántál.

      Másnak irigylettél,

      Magad megvetettél;

      Illy szerencsétlenné,

      Valld meg, miért tettél?

      Azért én nem sirok,

      Ha megvetettél is,

      Parancsol az isten

      Szeretőt nékem is.

      Hervad az a rózsa,

      Kinek töve nincsen.

      Elhervadok én is,

      Mert szeretőm nincsen.

      Hervadj rózsám, hervadj,

      Már az enyém nem vagy;

      Mig az enyém voltál,

      Piros rózsa voltál.

      Piros rózsa voltam,

      De már elhervadtam;

      Sürű könyeimmel

      Orczámat lemostam.

      Jobb lett volna nékem

      Világra se lennem,

      Mintsem illy kinokat

      Kelletik szenvednem.

      Elmehetek már én

      Alá s fel az utczán;

      Nem mondják már nékem:

      Gyere be, violám!

      Gyere be, violám,

      Csókold meg az orczám,

      Én is megcsókolom

      Százszor egymás után.

      Bolondság volt nádhoz bizni,

      Melly fel szokott szépen nőni,

      De mihelyt a szél kezd fújni,

      Minden felé kezd hajolni.

      Én is biztam egy nádszálhoz,

      Ki elhagyott, hajlott máshoz;

      Kiért immár halálomhoz,

      Közel