Cserebogár, sárga cserebogár,

      Nem kérdem én tőled: mikor lesz nyár?

      Azt sem kérdem: sokáig élek-e?

      Csak azt mondd meg: rózsámé leszek-e?

      Nem kérdem én tőled, te kis madár,

      Derül-e még életemre több nyár?

      Ugyis hév nyár lankasztja kedvemet,

      Mióta rózsám birja szivemet.

      Csillagok, csillagok,

      Szépen ragyogjatok!

      Annak a legénynek

      Utat mutassatok.

      Mutassatok utat

      Annak a legénynek,

      Ki nem tudja házát

      A szeretőjének.

      Csillagos az ég, csillagos,

      Rózsafa levele harmatos;

      Rózsafa levele, szakadj rám,

      Kedves, édes rózsám, nézz reám.

      Csillagos az ég, csillagos,

      Bú szállt a szivemre, bánatos.

      Akárhova hajtsam fejemet:

      Seholsem találom helyemet.

      Csipkés a szőlő levele,

      Vártalak rózsám az este,

      Váratlanul jöttél hozzám,

      Áldjon meg az isten, rózsám.

      Kék eres a szőlő-level,

      A szép asszony szép lányt nevel;

      Mióta fölcseperedtem,

      Mindig a szépet szerettem.

      Csongorádi kis barna,

      Fodros szoknya van rajta.

      Kényesen jár a kicsi,

      Jaj, a lába de piczi!

      Ez a kis lány de hamis,

      Nevetne meg sirna is.

      Lelkem, ha fáj a szive,

      Boruljon a keblemre!

      Csütörtökön este

      Három legény leste,

      Hogy a kis lány a szoknyáját

      Pántlikába szegte.

      Tej, turó, tejfel,

      Fehér gatya, pendel, –

      Azért a kis barna lányért

      Majd meghal az ember.

      Czin tányéron, czin tányéron pogácsa,

      Fáj a szivem, fáj a szivem magára.

      Én rám bizony, én rám bizony ne fájjon,

      Ugy sem leszek a magáé a nyáron.

      Czin tányéron, czin tányéron pogácsa,

      Fáj a szivem, fáj a szivem magára;

      Nem kell nekem, nem kell nekem pogácsa,

      Csak az a ki, csak az a ki csinálta.

      Három bokor, három bokor saláta,

      Három kis lány, három kis lány kapálta;

      Nem kell nekem, nem kell nekem saláta,

      Csak az a ki, csak az a ki kapálta.

      Duna partján sétáltam,

      Szeretőmet ott láttam,

      Rózsavizben mosdózott,

      Az orczája mosolygott.

      Aranyhaju kis leány.

      Gyere által a Dunán.

      – Mindjárt megyek, angyalom,

      A szoknyámat fodrozom.

      Három rojtu a szoknyám,

      Ugy-e, babám, illik rám?

      Azt is azért vettem rám,

      Hogy több legény nézzen rám!

      Édes alma terem

      Az édes almafán, –

      Amikor szerelmes

      Akkor szép a leány.

      Fehér kendőt tesz föl

      Két tűzes szemére,

      Ugy megy göndörhaju

      Galambja elébe.

      Megérik az alma,

      Leesik a fárul, –

      Hej, ez a kis lány is

      Megérik magátul.

      Olyan vagy te, rózsám,

      Mint az engedelem,

      Piros két orczádon

      Nyílik a szerelem!

      Édes anyám, adjon isten jó estét!

      Haza hoztam a szép barna szüzecskét,

      Ha megtetszik, kössön neki koszorút,

      Sárga czitrom- s rozmaringból két sorút.

      Édes anyám, adjon isten jó estét!

      Haza hoztam a szép barna menyecskét,

      De nem azért vettem el, hogy szeressem,

      Kedves szülém könnyebbségét kerestem.

      Édes anyám nem fonok már több szálat,

      Gerendába feldugom a rokkámat,

      Hej, elhagyott az én régi szeretőm,

      Holnap délre künn leszek a temetőn.

      Édes anyám, valjon ismer-e kend még?

      Valjon engem lányának hí-e kend még?

      Ha kend engem nem hí többet lányának,

      Én se mondom soha többet anyámnak!

      Édes anyám sok szép szava,

      Kit fogadtam, kit nem soha;

      Megfogadnám még valaha,

      Kit fel nem találok soha.

      Édes