Álom, álom, édes álom,

      Édes a hajnali álom!

      De édesebb az az álom,

      Melyben galambomat látom.

      Erősebb a csók a bornál,

      Édesebb is a czukornál,

      De édesebb a szerelem,

      Mikor galambom ölelem.

      Nincs szebb virág a rózsánál,

      Nincs szebb élet a párosnál;

      A rózsa is csak ott nyilik,

      Hol ketten egymást szeretik.

      A gerlicze nem rózsával

      Tartja párját, de csókjával;

      Csókajándék, csókjutalom,

      Többet nem kérek, angyalom.

      Kerek az én subám alja, de drága;

      Nem takarja be a leányt hiába.

      Adj egy csókot éjszakára,

      Az lesz az én subám ára,

      Angyalom!

      Kerek az én csizmám sarka, de drága;

      Nem jár az a leány után hiába.

      Adj egy csókot éjszakára,

      Az lesz az én csizmám ára,

      Angyalom!

      Kerek az én kis kalapom, de drága;

      Nem köszön az a leánynak hiába.

      Adj egy csókot éjszakára,

      Az lesz a kalapom ára,

      Angyalom!

      Ángyom, ángyom, édes ángyom,

      Mért szeret kend, olyan nagyon?

      Ha szeret kend, titkolja kend,

      Ki ne világositsa kend.

      Jó szeretni, de titkosan,

      Nem mindenkor világosan.

      A ki világosan szeret,

      Megitélik az emberek.

      Ne is ugorj a hol árok nincsen,

      Ne is köszönj a hol szép lány nincsen;

      Ugrom biz én, a hol árkot látok;

      Köszönök is, a hol szép lányt látok.

      Meg se fogom a kalapom szélit,

      Mig nem látom a galambom képit.

      Pedig bizony, hogy ha megláthatnám,

      Egyszeribe teli kacsintanám.

      Menj szeretőm ablakába,

      Röpülj az ő szobájába,

      Te kis fecske! s azt izenem,

      Hogy őtet most is szeretem.

      Jőjjön hozzám vacsorára,

      Szivesen elvárom mára;

      Csak hogy egy pár csókot adjon,

      S kedves szeretőm maradjon.

      Jó neszmélyi bort hozattam,

      Asztalom tele rakattam

      Rétesekkel, pogácsákkal,

      Sárga, veres violákkal.

      Jőj el hozzám vacsorára,

      Találsz egy gazdag mátkára;

      Megmutatom a kincsemet,

      S neked adom mindenemet.

      Búval élem, búval

      Búval világomat;

      Búval teritették

      Az én asztalomat.

      Mi haszna hat ökör

      Hosszu istálómban,

      Ha szerelem nincsen

      Festett nyoszolyámban!

      Ha én tudtam volna

      Szived álnokságát,

      Elkerültem volna

      Szerelmed hálóját.

      Veled egy szekérre

      Fel nem ültem volna.

      Veled egy kenyérre

      Nem is álltam volna.

      Mig a világ világ lesz,

      A kertemben rózsa lesz,

      A kertemben rózsa lesz,

      Az én szivem gyászban lesz.

      Szerettelek mindenért,

      Világos kék szemedért,

      Sugár szemöldöködért,

      Meghalok a nevedért.

      Nem vagyok én oka semminek,

      Édes anyám oka mindennek.

      Mért nem adott engem olyan- olyan- olyannak,

      A kit én szerettem magamnak.

      Meg vert az ur Isten, de nem fáj;

      Figefa levele le hullt már.

      Figefa levele gyógyits, gyógyits, gyógyits meg

      Régi volt szeretőm csókolj meg.

      Akkor szép az erdő, mikor zöld,

      Mikor a vad galamb benne költ.

      Olyan a vad galamb, mint a, mint a, mint a lány,

      Fáj a szive a legény után.

      Menj el édes fecském, violám köszöntsed,

      Nagy alázatosan házban valót kérjed.

      Nem dicsérem, de szép, mint hajnali csillag,

      Angyalka módjára ki előttem ballag.

      A nevét ha kérdem, hol lakol, szép alak,

      Két szép szemeivel integet ugy ballag. –

      Aranynyal kellene nevedet leirni,

      Gyémántkő táblára szépen lerajzolni.

      Rubintkőből formált ládában tartani,

      Ünnepet kellene nevednek szentelni.

      Vagy enyimmé teszlek, vagy elválok tőled,

      Vagy hozzám keritlek, vagy meghalok érted.

      Hej csillagom teremtette,

      Ki volt nálad a mult estve?

      Ablakodon voltam lesben,

      Láttam,