Rózsa, rózsa, piros rózsa,

      De késő jársz a fonóba.

      Kedden este jöttél volna,

      Legkedvesebb lettél volna.

      Kedden este jöttél volna,

      Legkedvesebb lettél volna.

      De hogy szerdán este jöttél,

      Legutálatosabb lettél.

      Van szeretőm, kettő, három,

      Három közt csak akad párom;

      Jaj Istenem, de megjárom,

      Ha majd elhagy mind a három.

      Mostan még csak vigan élek,

      Egyen kettőt is cserélek.

      De bezzeg, ha asszony leszek,

      A bunak is helyt engedek.

      Csillagos az ég, csillagos,

      Rózsafa levele harmatos;

      Rózsafa levele, szakadj rám,

      Kedves édes rózsám, nézz reám.

      Csillagos az ég, csillagos,

      Bú szállt a szivemre, bánatos;

      Akárhova hajtsam fejemet,

      Sehol sem találom helyemet.

      Bimbóbul lesz a piros rózsa,

      Piros rózsábúl a bokréta,

      Rózsa a bimbóbul,

      Szerelem a csókbul.

      Eszemadta!

      Fáj a szivem, megvallom,

      Érted, kedves angyalom!

      Alig, alig dobog már,

      Vagy talán bennem sincs már.

      Mert, mihelyt megláttalak,

      Mindjárt megkivántalak;

      Mert két szemed fekete,

      A szivem megszerette.

      Ne egy arany, másik is,

      Harmadik is, magam is;

      Ha szeretsz is, ha nem is,

      Csókollak ezerszer is.

      Leiratom képedet,

      Aranynyal a nevedet,

      Gyönyörű termetedet,

      Fekete két szemedet.

      Lányom, lányom, gyöngyvirágom,

      Kerti rózsaszálom!

      Elmennél-e a kovácshoz,

      Az eszemadtához?

      Jaj anyám, a kovács

      Olyan mint a rosz bogrács.

      Nem megyek én ahoz.

      Lányom, lányom, gyöngyvirágom,

      Kerti rózsaszálom!

      Elmennél-e a takácshoz,

      Az eszemadtához?

      Jaj anyám, a takács,

      Olyan mint a záptojás.

      Nem megyek én ahoz.

      Lányom, lányom, gyöngyvirágom,

      Kerti rózsaszálom!

      Elmennél-e a Jánoshoz,

      Az eszemadtához?

      Jaj anyám, a János,

      Valamennyi mind álmos,

      Nem megyek én ahoz.

      Lányom, lányom, gyöngyvirágom,

      Kerti rózsaszálom!

      Elmennél-e a diákhoz,

      Az eszemadtához?

      Jaj anyám, a diák,

      Olyan mint a gyöngyvirág.

      Elmegyek én ahoz.

      Felülről forditott a szél,

      Zörög az akácfalevél,

      Édes rózsám, hová lettél,

      Hogy az este el nem jöttél?

      Jöttem volna, nem jöhettem,

      Szabadulást nem vehettem.

      Mással estem szerelembe,

      Holtig való gyötrelembe.

      Fekete pántlikám,

      Fujdogálja a szél,

      Köszönöm, galambom,

      Hogy eddig szerettél.

      Köszönöm azokat

      A szives csókokat,

      Melyekkel orcámat

      Sűrűn boritottad.

      Látod-e amoda

      Azt a száraz nyárfát?

      Mikor az kizöldűl,

      Akkor jövök hozzád.

      Istenem, teremtőm!

      Zöldűl már az én fám;

      Még se jön én hozzám

      Az én kedves rózsám.

      Azt mondják: nem adnak

      Engem galambomnak,

      Hanem inkább másnak,

      Annak a hat ökrös

      Fekete subásnak.

      Pedig az én rózsám

      Ha szeliden néz rám,

      Vagy ha csókot hint rám,

      Tizenkét ökörért

      Csakugyan nem adnám.

      Megkinál csókjával,

      Piros szamócával,

      Melyet az ujjával

      Csipegetett, midőn

      Kün volt a nyájával.

      Igérte, hogy mához,

      Két hétre gyűrűt hoz,

      Azután oltárhoz

      Térdepelend velem,

      S elviszen magához.

      Édes anyám, kérem,

      Ne hűtse meg vérem,

      Hiszen