Népdalok és mondák (1. kötet). Erdélyi János
Читать онлайн книгу.
egy gyönyörűséges lélek.
Az én kedves szeretőmtül megválok,
A melly dolgot én eléggé sajnálok;
Többé veled, szép kincsem, nem sétálok,
Nyugodalmat más helyen nem találok.
Oh édesem, drága piros orczádat,
Hadd fogjam meg két szép arany almádat.
Megtapasztalom melleden rózsádat,
Fordulj hozzám, csókolom te szép szádat.
Megkérdezem, szeretőmtül, szeret-e?
Megölelem, megcsókolom, tartja-e?
Katonává lettem rózsám, bánod-e?
El kell immár masíroznom, szánod-e?
Bár e világra ne születtem volna,
Ennyire érted nem gyötrődtem volna.
Szép szin alatt csókjaiddal megcsalál,
Igy jár, a ki szép szeretőre talál.
Búcsúzásom már tőled elvégezem,
Hosszú beszédre reá nem érkezem;
Hűségedre magam lekötelezem,
Édesednek ki magamat nevezem.
97
Nem anyától lettél,
Rózsafán termettél,
Piros pünköst napján
Hajnalban születtél.
Orczáid rózsái
Ha közel volnának,
Égő szivem mellé
Tüzném bokrétának.
98
Sokszor vagyok nálad nélkül,
Busúlok magam egyedül;
Sokszor szivem búba merül,
Igaz szerelem tüzétül.
Ha tudtad hogy haragszol rám,
Mért csókoltad meg az orczám?
Jobb lett volna, édes rózsám,
Ne is szóltál volna hozzám.
Elmégysz babám, engem itt hagysz,
Bús szivemre bánatot hagysz,
Akkorát, mint köves halom,
Meghalok érted, galambom.
99
Addig élem világomat,
Mig szél fujja pántlikámat.
A pántlika könnyü ruha,
Mert azt a szél könnyen fujja.
De a konty, az nehéz ruha,
Mert azt a bú gyakran járja.
100
Hervad a cziprusfa
A sirnak tetején,
A tömlöcz fenekén
Hervad a szép legény.
Nem azért hervad ő,
Hogy a tömlöcz rabja;
Hanem azért hervad:
Elhagyta galambja.
101
Mariskám, Mariskám,
Szivemnek bálványa!
Szivem a szivedet
Mig élek is szánja!
Én tégedet, te engemet
Hasztalanúl szeretsz,
Máshoz kötött esküvésed;
Már enyém nem lehetsz.
Felejts el, felejts el,
Felejts el engemet!
Vesd ki a szivedből
Gyászos emlékemet.
Mert én téged, kedves rózsám,
Hiába szeretlek,
Másnak adtam igéretem,
Tiéd nem lehetek.
102
Melleden termett egy rózsa,
Annak vagyon két bimbója.
Egyik, orczám hervasztója,
Másik, szivem gyulasztója.
Piczin szeme, piczin szája,
Barnapiros két orczája;
Ha én aztat nem láthatom,
Meghalok érted, galambom.
103
Gyere babám, a kert mellé,
Feküdjünk le egymás mellé;
Hadd nézem ki a szemedből,
Szeretsz-e tiszta szivedből?
Ha nem szeretsz, veszekedj meg,
Hogy a szived repedjen meg.
104
Beteg se voltam én,
Mégis meghaltam én,
Az új temetőben
Legelső voltam én.
Rózsa nyilott rajtam,
Violát neveltem;
A kiért meghaltam,
Annak virágoztam.
Síromon a rózsa,
Galambomat várja;
Gyer oda, galambom,
Szakaszsz egyet róla.
Gyöngyös bosszujára,
Ifjak bánatára,
Irígyek kárára,
Lányok siralmára.
105
Kicsin vagyok én,
Majd meg nőlök én;
Esztendőre, vagy kettőre
Férjhez megyek én.
Oh te piczike,
Ki ne szeretne?
A ki téged nem szeretne,
Hunczut a neve.
106
Ha meguntad, rózsám,
Velem életedet;
Csináltass koporsót,
S temess el engemet.
Tétesd fel egy fára:
Itt fekszik egy árva,
Kinek szerelméből
Történt az halála.
107
Lám megmondtam, bús gilicze,
Ne rakj fészket az utszélre:
Mert az uton sokan járnak,
Téged rózsám, feltalálnak.
Csak